Skip to main content

CubeMarketing Demó2

Rólunk

Több mint három évtizedes tapasztalattal nyújtunk közérthető és megbízható jogi segítséget magánszemélyeknek és vállalkozásoknak.

Bemutatkozás

Több mint három évtizedes jogi tapasztalat

 Dr. Kovács József

1990-ben szereztem meg jogi diplomámat a szegedi József Attila
Tudományegyetemen. A rendszerváltás időszakában rengeteg új lehetőséggel
ismerkedtem meg, amíg gyakornoki időmet töltöttem egy szegedi ügyvédi irodában.

A régi nagy cégek szétdarabolása, magánkézbe kerülése és az új irányok adta
lehetőségekkel élve mint sokan mások is, én is elindítottam saját
kisvállalkozásomat-egyszemélyes ügyvédi irodámat, elsősorban az újonnan
megalakuló kis-és középvállalkozások céges és munkajogi adminisztrációjával,
kapcsolatos feladatokra koncentrálva; pl: szerződéskötéssel, dokumentum-és
belső céges szabályzatok készítésével segítve az ügyfelek munkáját Szeged és környékén.

Az ügyfelek visszajelzései, és igényei alapján hamarosan bővíthettem a
portfóliómat, először az ingatlanjog területén, majd új munkatársak
segítségével a magánszféra felé is nyitottunk, magánszemélyeket érintő pl.
kártérítési, családjogi eseteket is vállaltunk, szoros kapcsolatot tartva a helyi
közjegyzői irodákkal, állami intézményekkel hogy naprakész információkkal
segíthessük az ügyfeleinket.

Több mint 3 évtized után már a jog szinte minden területén otthon vagyunk, bízunk benne,
hogy Önt is hamarosan ügyfeleink között köszönthetjük.

Csapatunk

Találkozzon szakértőinkkel

Ismerje meg ügyvédi irodánk tapasztalt és elkötelezett szakembereit.

Dr. Kovács József irodavezető ügyvéd

Dr. Kovács József

Irodavezető ügyvéd
Dr. Szabó Annamária ügyvéd

Dr. Szabó Annamária

Ingatlanjogi és családjogi ügyek

Dr. Faragó Péter

Cégjogi és munkajogi ügyek
Dr. Varga Bence ügyvéd

Dr. Varga Bence

Polgári jogi és szerződéses ügyek
Dr. Tóth Eszter ügyvéd

Dr. Tóth Eszter

Peres és peren kívüli képviselet
Dr. Németh Márton ügyvéd

Dr. Németh Márton

Követeléskezelési és végrehajtási ügyek

Személyre szabott jogi támogatás

Minden ügyet egyedileg vizsgálunk meg, és az Ön céljaihoz, lehetőségeihez, valamint az ügy körülményeihez igazodó megoldást javaslunk.

Átlátható díjazás

A várható munkadíjról és költségekről előre, közérthetően tájékoztatjuk, hogy a megbízás feltételei egyértelműek legyenek.

Ügyfélközpontú szemlélet

A jogi folyamat lépéseit érthetően ismertetjük, kérdéseire válaszolunk, és az ügy fontosabb fejleményeiről folyamatosan tájékoztatjuk.

Miért válassza irodánkat?

Megbízható jogi támogatás, érthető kommunikációval

Célunk, hogy ügyfeleink minden helyzetben világos tájékoztatást és szakmailag megalapozott segítséget kapjanak. Az ügy részleteit gondosan áttekintjük, a lehetséges megoldásokat közérthetően ismertetjük, és az egyeztetett lépések szerint járunk el.

Tapasztalt jogi csapat

Több jogterületen nyújtunk összehangolt szakmai támogatást.

Gondos ügykezelés

Figyelemmel követjük a dokumentumokat, a teendőket és a fontos határidőket.

Közérthető tájékoztatás

A jogi lehetőségeket és a következő lépéseket világosan ismertetjük.

Személyre szabott megoldások

Minden ügyben az egyedi körülményekhez igazodó megoldást keresünk.